SEBAJ, ahol az álomgyár működik || Hivatalos Magyar Honlap
A világunk kapuja
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SzámláLó
Indulás: 2009-09-06
 
Versenyzők
Versenyzők : Aqene

Aqene

  • ELREPÜLT SÁL

Saca:

Igazad volt, valóban fejlődtél. Ha csak a színvilágot nézem, akkor is. Először látok tőled képregényes formában bármit is, és hogy megmondjam az őszintét, meglepett. (Egy egyszerű beállított rajzra számítottam tőled. Ez pozitív csalódás volt.)
Azt kell, hogy mondjam, nagyon egyszerűen gondolkodsz, túlragozod a koncepciódat. Ez persze nem baj, amíg beszél a rajz. Ha van információ, beszéljen csak. Nagyon szimpatikusan kezdted el, a cím, fekete alapon fehér betűkkel rákészít minket a történésekre; és az első 2 képkocka kifejezetten a kedvemre van. A történet maga elég egyszerű. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem beszédes. Annyit fűznék a technikai részleghez, hogy:
1. Ha ennyire összevesztél a scannerrel, és nem hajlandó neked erősebb színeket kihozni, akkor színezz erősebben. Nem fáj a ceruzának. Vagy dolgozz rá valamilyen kontraszt-beállítással rendelkező programmal. (Habár azt kell mondjam, a színezésed elég siető, összecsapott munkára utal. Ne rohanj! Van időd! Ne emiatt rontsd el a rajzot.)
2. Használj erősebb kontúrokat! Én elhiszem neked, hogy a scanner, meg minden, de akkor ellensúlyozd egy tűfilccel, vagy egy fekete filctollal, mert néhol alig látni a körvonalakat.
3. Ez csak egy kis apróság. ha Yuuta egy folyót átívelő hídon ül, akkor a képkockáidon a víz áramlását illetően "hazudtál". Egyébként valami nem stimmel azzal hídon üldögélő Yuutával, de nem baj, ha nem látod pontosan, hogy hogy ül egy ember szemből. Erre is rá kell érezni.

Dóri:

Megleptél (Dórit mindenki meglepi ebben a mezőnyben xD). Amikor még csak piciben láttam a rajzod gmail által, arra gondoltam, WTH, ez igen! Nagyon jól megszerkesztett (ügyes gondolat volt összekeverni a gépi technikát a kézivel), és a színek egyszerűen nagyszerűek. Figyelemfelkeltőek, magukkal ragadnak. Nagyon tetszik, hogy mangalapot rajzoltál, így ugyanis bele tudtál ölni rengeteg kreativitást és ötletet, többször csillogtathattad meg a tudásod. Tényleg imádom, hogy hagyományos eszközökből ilyet ki tudtál csalni :) Vannak nagyon jó képkockáid, de vannak olyanok is, amiket úgy érzem, összecsaptál kicsit, nem elég kidolgozott. Először a sztoriban is elkavarodtam, aztán lassan leesett, és nagyon aranyos :) Ugyan sok kérdésem lenne, pölö hogy kik ők, miért ez a szitu, miért sír, miért csókolja meg, stb., de pont ez egy rajz lényege, hogy felcsigázzon. Te felcsigáztál :) Tetszik a csattanó a végén. Szerintem nagyon sokat fejlődtél, nagyon ügyes munka. Anatómiai hibáid még vannak, de én azokat nem nézem, az a csók elfeledtet velem mindent... :D *-*

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ti vagytok

TI VAGYTOK
Barátok, partnerek, cserék




















IKONRA VÁR: TakaaChan

SZABAD IKONOK: - 

 

Saca és Dóri szerepjátékos oldala.
Minden jog fenttartva (C) 2009-2016.


Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK