Mindennek két oldala van. Az időnek, egy helyzetnek, és igen, az éremnek is. Már két év elrepült! Még csak két év telt el. Mikor volt a legnehezebb? Ha jobban belegondol, mindig nehéz, minden nap, minden perc, de a legszörnyűbb az volt, mikor másnap reggel felébredt, és rájött, hogy az élete megy tovább. Egyedül. Még mindig, 2 év elteltével, 21 éves fejjel is szereti Hizumit. Bár nem volt esküvő, és nem lett gyerek, állandóan rágondol, és a szerelme megrendíthetetlen. Ő már az első csókkal a békés, meleg kórházban odaadta a fiúnak a szívét, a lelkét, az eszét, az életét, és a jövőjét is. Az ő világában, az ő magányos, és szomorú, emlékekkel szürkített világában nem létezik más. És nem is fog. Viseli a karkötőt, amit tőle kapott, és soha, egy pillanatra sem veszi le. Még mindig szereti.
Olyan, mintha tegnap történt volna, mégis, egyre kevésbé emlékszik már a dolgokra. Összefolynak a szavak, hamis emlékek, hamis pillanatok születnek. Álom volt? Vagy tényleg megtörtént? A fiú arcát nem felejti. Megígérte. Pontosabban ezt is megígérte a rengeteg másik dolog mellett.
Hogy is volt? Ha behunyja a szemeit, talán még emlékszik rá.

Hizumi keze nagyon hideg volt. Szörnyen, ijesztően, mégis megőrizte a nyugalmát. Volt alkalma felkészülni, és felkészült; legalábbis ezt akarta hinni. Szörnyen festett, az arcán mégis gyermeki mosoly ült. Próbálta mutatni, hogy nem fél, mert ezt meg ő ígérte meg a lánynak, de a mellkasa szaporán emelkedett fel-le, és a kusza, mentazöld tincseihez viszonyítva elég sápadtnak tűnt. Arra kérte, hogy várjon rá, és amilyen hamar lehet, követni fogja Őt. Arra is kérte, hogy figyelje, vigyázzon rá fentről, ő pedig türelmesen kivárja, hogy leteljen a Sors által megírt ideje a Földön, és akkor majd, egy nap, bátran és boldogan ismét találkoznak a csillagokban. Azt is megígérte, hogy nem fogja elfelejteni, hogy vigyázni fog rá, és hogy minden nap vele lesz, sőt, arról is gondoskodik, hogy mások se felejtsék el. Se őt, se Ayumut, se Carment. Megkérte még Hizumit, hogy adja át nekik az üdvözletét, és arra is megkérte, hogy ne felejtse el. Hogy vigyázzon magára. Azt már nem merte kimondani, hogy maradjon még, ne hagyja itt. És Hizumi keze.. olyan.. hideg volt.

Mély merengéséből egy ismerős, mély hang rázta ki.
- Lex? Jól vagy? Nem figyelsz rám
Összerezzent, olyan váratlanul zuhant vissza az emlékekből Narumi lakásába. Hirtelen azt sem tudta, hol van, hogy került ide, és mit keres itt, így körbe kellett néznie a hanyagul berendezett, kupis nappaliban, hogy válaszokat kaphasson. Naru mély, együttérző vonásokkal az arcán bámult rá.
- Elbambultam - vallotta be egy kínos mosollyal
- Semmi gond, csak azt mondtam, hogy ez a feladat hibás. Rosszul vontál gyököt, így a képletbe is rosszat írtál, ezért a megoldás sem.. na jó, tartsunk egy kis szünetet, mit szólsz?
A férfi kedvesen rámosolygott, és Lexy egyből viszonozta azt. Egy kicsit aggódott ugyan, hogy ha nem tereli el a gondolatait, akkor ismét visszazuhan a melankóliába, a mély, szürke merengésbe. Visszafektette a tenyerébe az állát, és tovább bámult ki az ablakon. Nagy pelyhekben hullt a hó, a bepárásodott ablakon át ezt alig lehetett látni. A második tél Hizumi nélkül. A második tél teljesen..
- Tessék -Csésze koppanása az asztalon, mely az utolsó pillanatban kapta el a karját, mielőtt még a gödörbe zuhant volna.- Nem festesz mostanában túl jól. Minden rendben?
- Á, köszönöm...
Zavartan az előtte gőzölgő teára, aztán a férfi arcára emelte a tekintetét. Csak most vette észre, hogy Narumi elkezdett őszülni. Nem meglepő, hisz lassan 6 éve már, hogy Ayumu elment, és majdnem ugyanennyi, hogy Carmen is. Ha szemtelenkedni akarna, most biztosan megjegyezné, hogy Naru sokkal rosszabbul néz ki, és legalább 5 éve nem borotválkozik normálisan, csak elszórva 2-3 havonta, a rengeteg alkoholról és fogyásról nem is beszélve, de ezzel csak felszakítana néhány, még mindig vérző, szörnyen mély sebet.
- Jól vagyok, hidd el. Egy kicsit nosztalgikus hangulatom van mostanában, de el fog múlni. A tavalyi tél százszor rosszabb volt
Két tenyere közé fogta a bögrét, és aprót kortyolt a teából. Borzalmas volt, mint minden étel vagy ital a bolti sörön és a tejszínhabon kívül, amely Naru hűtőjéből került elő. Mégis, úgy szürcsölte, mintha csak ez tudná enyhíteni a levertségét. A nyakában még mindig ott lógott a három nagy, bérlet nagyságú kis igazolvány-féle. Egy sötétkék, egy sárga, és egy zöldeskék - talán azt is mondhatnánk, hogy ciános- árnyalatú. A férfi egyértelműen azokat fürkészte, s bár Lexy ezt érezte, megvárta, hogy Naru maga szólaljon meg.
- Nagyon becsüllek azért, amit teszel, és ahogyan teszed.
- Ezek nem nagy dolgok.
- Pont az apró dolgok azok, amik számítanak.
Rövid csend ereszkedett kettejük közé, s ezt csak Lexy szürcsölése törte meg olykor-olykor. Úgy a csend második harmadánál Naru elkezdett az asztalon dobolni.
- Még mindig tanítod focizni az ovisokat?
A lány halvány mosollyal biccentett.
- Nagyon tehetségesek a srácok.
- És hogy megy a főzés?
- Á, Ayumu receptkönyve tiszta káosz néhol, Carmen majdnem minden oldalba belefirkált. De haladok
- Na, és Carmen rózsaszín mandulacsodája..?
- Két napig használhatatlan volt a konyha, amikor kipróbáltam
Röviden felnevetett, de a férfi nem kapcsolódott be. Még mindig mereven a lány nyakában lógó tartókat figyelte. Most Lexy kérdezett.
- Carrie hogy van..?
- Nagyon elbűvölő. Luke cipeli és hozza haza a suliból, mivel nekem nincs időm rá, és folyton úgy ront be a házba, hogy "Naru bácsi, Naru bácsi, ma megtanultam a C betűt!" "Naru bácsi, Naru bácsi, már el tudok számolni ötvenig!" "Naru bácsi, Naru bácsi, Luke folyton Vukkot énekel!". Olyan, mint az anyja. Kerek pofi, hosszú, szőke haj.. de a szeme az apjáé. Meg az esze is. Apropó, már nagyon hiányzol neki, nyár óta mindig csak egy köszönésig vagy vele.
Lexy széles mosollyal hallgatta a történetet, és tisztán látta maga előtt a jelenetet is. A Luke nadrágjába kapaszkodó, 7 éves kislány, széles vigyorral, elől kiesett, egy foggal, csilingelő kacagással abban a szép, hosszú, kék szoknyában..
- Luke nagyon ráér Carrie-vel foglalkozni, pedig Alyssa nemsokára szülni fog - Naru a fejét csóválta
- Ne ítéld el ezért, tudod, hogy Alyssa milyen rosszul viseli a terhességet, ráadásul Luke Carmen halála óta minden nap igyekszik Carrievel lenni. Legalább úgy szereti, ahogy a születendő babáját fogja. Ráadásul, már 4 éve, hogy Luke átvette Karen helyét, és ez a legtöbb idejét felemészti. Ezért örül, ha mással is foglalkozhat - Naru egyre ködösebb tekintettel bámulta a sárga, vászon tartót, így ujjaival körbefonta azt - Kéred?
A férfi arcára fáradt, zavart mosoly ült ki.
- Megnézhetem?
A lány leemelte a nyakából, és ahogy áthúzta derékig érő, szőke tincsein, a mentazöld is jött vele, és csattanva lepottyant a földre. Odanyújtotta Narunak a sárgát, és sietve felvette a másikat. Mikor újból a férfira nézett, ő már szétnyitotta az igazolványt, és a benne lévő fényképen húzta végig a mutatóujját. A képről Carmen nevetett vissza rá. Lexynek nagy önuralmába került, hogy ne nyissa ki a kezében lévő Hizumit. Megszorította, aztán visszaakasztotta a nyakába, Ayumu mellé.
- Lassan mennem kell. Itt hagyjam neked?
A férfi felriadt a gondolataiból, és visszanyújtotta neki a képet.
- Á, dehogy, Ayu-chan féltékeny lesz, jobb helyen van nálad. Megint templomba mész?
- Nem, reggel már voltam. A temetőbe megyek
Naru elkomorult, Lexy viszont céltudatosan felemelkedett a székről. Megköszönte a teát, váltott két puszit Naruval, és a férfi addig bámulta a távolodó alakját, míg el nem tűnt a folyosó kanyarában - aztán természetesen visszavonult a házba, és nekilátott ebédet készíteni Carrienek. Órák kérdése, és betoppannak Lukekal az iskolából.

Lexy gondosan a fejére igazította a fejhallgatóját, és elindította a farzsebében az öreg, megviselt walkmant. A zene azonnal felcsendült a füleiben, és ahogy kilökve a kaput kiszaladt a felsózott udvarra, a hűvös, havas szél egyből az arcába csapott, kellemesen, játékosan körülölelte. Életvidám mosollyal pillantott fel a szürke, ködös égboltra, s néhány hópihe a szempilláján landolt.
- Tudom, nem felejtettem el se a csokis fánkot, se a bort!
A szél felerősödött, s terpeszbe kellett csúsznia, nehogy visszarepüljön a lépcsőházba. Maga elé emelte a karjait, a csípő hideg ellen orrig felhúzta a sálját.
- Jól van, jól van, neked is viszek valamit!
Úgy tűnt, mintha egy besavanyodott fiatal őrült daca lenne ez az időjárással, de amint kimondta a szavakat, a szél teljesen elcsitult, és nem maradt más, csak a csendes, lassú hóesés. Betért a kedvenc boltjába, dobott a kosárba csokis fánkot, egy üveg bort, meg Hizunak egy vödör fagyit, és meg sem állt a pénztárig. A kassza mögül egy ismerős arc mosolygott rá.
- Szia, Lex!
- Brian!
Ahogy a lány visszamosolygott, a fiú fülig pirult, és még a munkájáról is elfeledkezett.
- Tudod.. ma este megint összeülünk az egyetemi évfolyamtársaimmal pókerezni. Nincs kedved megint csatlakozni?
- Sajnálom, de a mai napot a családdal töltöm
Brian csak most eszmélt rá, mit fog a kezében. A fánkokra, majd a lány mellkasára nézett, mintha röntgen szemekkel átlátott volna a ruha anyagán, egyenesen a három képre. Az ő arcára is kiült az együttérzés, a csendes gyász, a szomorúság, s többet nem kérdezve tovább tolta maga előtt a fánkokat.

Eltelt vagy 20 perc, mire Lexy a kivilágított temetőbe ért. Jól ismerte a járást, legalább 600-szor járt már itt egyedül. Előtte még Hizumival, kézen fogva és nevetgélve, most viszont a szatyrot markolva, egymagában haladt a sírok között. Csak a három, ismerős sírkőnél állt meg, és szembefordulva látta, hogy a saját virágai mellett újak illatoztak, a saját gyertyái mellett újak lobogtak. A hó még nem lepte be őket egészen. A lány arcán meleg mosoly olvadt szét.
- Luke, te hülye.. megint elhoztad ide Carriet, mi?
Halvány szellő hívta táncra a tincseit. Felkuncogva lehunyta a szemeit, és leguggolt a középső sír elé. A térdeire dőlt.
- Ne haragudjatok, amiért tegnap és tegnap előtt nem jöttem, de a diplomámra készülök, ráadásul még nem pihentem ki rendesen a Disney land-es utat. Ó, erről jut eszembe! -A jobb szélső sírra pillantott, melynek sarkára egy zacskó volt tűzve, telis tele fényképekkel. Letépte onnan.- Remélem, megnézted az összes képet, Hizumi. Mostmár hazaviszem, hogy elrakjam a többi közé. Mit szeretnél, legközelebb hova menjek?
Míg beszélt, szemügyre vette a képeket. Legnagyobb meglepetésére egy darab hiányzott, és azonnal a kopott, szürke kőre rivallt.
- Hizumi, hova tűnt a Micimackóval készített fényképem?!
Szélcsend támadt, egy madár vidáman csipogott a mögötte lévő, kopasz fa ágán. Lexy morogva csapta le a sír mellé a fagyit, középre a fánkot, a szélére pedig a bort.
- Poharat nem hoztam, Ayumu. Még mindig nem igazán értem, hogy te hogy szoktad... sajnos Naruval még nem fejtettük meg ennek a lényegét.
Söpört maga alá egy kis havat, és lecsüccsent a puha kupacra. A nyakába tolta a fejhallgatót, és maga elé vette a fánkos zacskót. Kiemelt egy porcukros darabot, harapott belőle egyet, aztán folytatta a mesét.
- Képzeljétek, Brian megint elhívott pókerezni. Szerintem még mindig nem dolgozta fel, hogy múltkor úgy megvertem. Totál be van indulva rám, szegény mindig fülig pirul.. ott volt például az az eset, amikor..
A szél egyszer sem támadt fel Lexy meséje alatt, és a szavak, mondatok lepergésével lassan a hóesés is elállt...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés