Azt pletykálták, bajkeverő vagy. Az a fajta srác, akinek nincs szüksége ürügyekre, hogy balhét szítson. Jön az magától. Senki sem mert barátkozni veled, senki sem próbált megérteni, vagy közelebbről megismerni téged. Megelégedtek a tudattal, miszerint veszélyes vagy. Elhitték, és ebben a kényelmes álomburokban maradtak, hogy ne kelljen szembenézniük veled. Pedig csak egy pillantás lett volna - egy út a lelked mélyére. A barna szempárban ott volt 18 év minden fájdalma és keserűsége, de az embereket nem érdekli más terhe. Könnyebb volt távolságot tartani tőled, mondván, hogy veszélyes vagy.
- Narancssárga a haja! - mondták felháborodva a srácok, mikor ebédszünetben elhaladtál az osztálytermünk ajtaja előtt. - Biztosan egy veszélyes bűnöző. Csak a punkok festik narancsszínűre a hajukat.
Összesúgtak a hátad mögött, és csak akkor rebbentek szét, mikor tekinteted tőre élesen átdöfte őket. Egy percre megálltál az ajtóban, így volt alkalmam alaposan szemügyre venni téged - nem mintha akkoriban egy kicsit is érdekeltél volna. Lekötöttek a saját gondjaim (nem mondom ki, de én is olyan voltam, mint a többiek). Nézted, ahogy egy-egy arc elfehéredik, a moraj elcsendesedik. Tekintetükben félelem, harag és megvetés.
Az a mese keringett rólad, hogy édesanyád meghalt, mikor még gyermek voltál. Voltak, akik úgy hitték, a halála gyilkosság volt, melyet te magad terveltél ki, pusztán gyermeki unalomból. Mások szerint édesapád "munkája" vitte el. Ez a bizonyos "munka" sajnos nem volt titok Halifaxben, mindenki pontosan tudta, mivel tölti szabadidejét Mr. Besson. Talán ezért tartottak tőled ennyire? Tudták, hogy te viszed tovább a "céget"? Egy pár éve, hogy a mostohaanyád beköltözött hozzád. Állítólag megölette az édesapád. Azóta randalírozol ilyen feltűnően. Azóta nem szólsz senkihez.
Megértelek.
Aztán rám néztél. Az arcod felélénkült, szemgödreid alá vörös pír ült ki, a tekinteted megtelt élettel. Tudtad, hogy megérthetnélek, gyengéden megérinthetnélek, hogy nálam jó helyen lenne minden titkod, szavaim simogatnák a lelked. Láttad a közös jövőnket, amikor kockáztatod az életed miattam, amikor megcsókolsz a jegenyefa mellett, amikor felhívsz a lakásodra. Eltervezted, hogy megkéred a kezem a hatodik szeretkezésünk után, s szinte már magadénak érezted a boldogságot, melyet közös gyermekünk születése okozna.
Én vagyok neked az igazi.

Azt pletykálták, tiltott gyümölcs vagy. Az a fajta lány, aki kihasznál minden lehetőséget - például, hogy az anyja a kollégium igazgatónője. Így könnyű. Senki sem mert barátkozni veled, senki sem próbált megérteni, vagy közelebbről megismerni téged, mióta ebbe a városba költöztetek. Sosem láttak mosolyogni. Megelégedtek a tudattal, miszerint biológiailag és fizikailag képtelen vagy emberi gesztusokra. Elhitték, és ebben a kényelmes álomburokban maradtak, hogy ne kelljen fárasztó köröket lefutni veled. Pedig csak egy pillantás lett volna - egy út a lelked mélyére. A szemeidből nyitott könyvként ki lehetett olvasni mindent. Bármit. Elég volt rád néznem, hogy tudjam. Az osztálytársaid, a felsőbb évesek és a gólyák is tartottak tőled. Ki az ijesztő stílusod miatt, ki az anyád miatt.
- Kis fruska! - horkantak fel a lányok a folyosón összebújva, falkába tömörülve, téged szemlélve az osztályterem ablakán át. - Csak mert az anyja az igazgató, azt hiszi, bármit megtehet. Milyen utálatos!
Összesúgtak a hátad mögött, és csak akkor rebbentek szét, mikor tekinteted tőre élesen átdöfte őket. Egy percre abbahagytad az olvasást, felnéztél a sorok közül, így volt alkalmam alaposabban szemügyre venni téged - nem mintha akkoriban egy kicsit is érdekeltek volna a nők. Lekötöttek a saját gondjaim (nem mondom ki, de én is olyan voltam, mint ők). Nézted a sok, gyűlölettel és megvetéssel teli szempárt, az undorodva lefelé ránduló ajkakat. Ismerős és ismeretlen emberek haladtak el melletted, mintha csak árnyék lennél a teremben.
Az a mese keringett rólad, hogy apád magára hagyta édesanyád, amikor várandós lett veled. Női légkörben nőttél fel, érzéseket örököltél: megvetést és gyűlöletet. Pár éve költöztetek a városba, de nem csak férfiakkal, hanem női társaiddal sem barátkozol. Egy szűkebb réteg azt terjesztette, megerőszakoltak gólyaként a tornaszertárban. Pontosan tudtam, hogy ez igaz. Hallottam utána a srácot dicsekedni, és téged is láttalak. Azóta nem szólsz senkihez.
Megértelek.
Aztán rám néztél. A szemeid megteltek élettel, arcodon lángrózsák nyíltak, nyakad mélyre húzva bújtál két vállad biztos völgye közé. Tudtad, hogy megérthetnélek, szorosan átölelhetnélek, hogy nálam jó helyen lenne minden titkod, szavaim begyógyítanák a szíved sebeit. Láttad a közös jövőnket, amikor kiállsz értem száz veszéllyel szembenézve, amikor elgyengülsz erőszakos csókom fogságában, amikor először léped át titkos lakásom küszöbét. Számoltad a szeretkezéseinket, eltervezve, hogy a hatodik után igent mondasz, s szinte leütötted a fejem a nyakamról, mikor évődve felvetettem az óvszer nélküli szex ötletét.
Én vagyok neked az igazi.

Komplikált.
Csak néhány másodpercnyi illúzió volt, mely hamar semmissé foszlott, hátrahagyva a jövő emlékeinek foszlányát. A fiú sértve rándított a vállán, ökleit zsebe mélyére süppesztette, majd tovább indult a folyosón, haragosaival mit sem törődve. A lány folytatta az olvasást, fittyet hányva a kinti susogásra.
Komplikált.
Soha többé nem találkoztak.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.