SEBAJ, ahol az álomgyár működik || Hivatalos Magyar Honlap
A világunk kapuja
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SzámláLó
Indulás: 2009-09-06
 
Leírás

>> Fordulók értékelése
>> Versenyzők és munkáik

 

A NAGY OC VERSENY - SEBAJ RAJZVERSENY
_____________________________________________________

 

Emberek, Emberek, körém gyűljetek! :)
 
Igen, így igaz, srácok. Végéhez érkezett ez a közel egy hónapot felölelő rajzverseny. Sokat sírtunk, sokat nevettünk, volt benne örömünk, bánatunk, izgalmunk, bosszúságunk elég :) Fantasztikus élményt nyújtott, és hadd mondjam el, hogy iszonyú nehéz dolgunk volt, amit Ti, kedves versenyzők, nem könnyítettetek meg, hiszen elhalmoztatok bennünket jobbnál jobb munkákkal, legyen az kézzel rajzolt, paddal skiccelt, photoshoppal színezett, vagy lefotózott rajz. Mindannyian egyéniségek vagytok. Nem csak a kézügyességetek kiemelkedő, hanem érdekes, egyedi és kreatív emberek vagytok. Reméljük, nem fogjátok abbahagyni a rajzolást, főleg, míg örömötök lelitek benne! :)
Nagyon sokat ültünk a pontozáson, és szívünk szerint mindenkit megajándékoznánk, de tényleg! De az ugye nem lenne fair senkivel szemben sem. 
  • Egy kis magánvéleményt még engedjetek meg

Saca: "IMÁDLAK TITEKEEEEEEET!!! *-* Nagyon nehéz volt dönteni, legyen szó helyezettről vagy különdíjasról, de úgy érzem, hogy itt mi mind egy naaaagy baráti körré álltunk össze. Ki van velem, kezeket fel? :D Hiányozni fogtok, meg a rajzaitok is, fordulóról fordulóra, kritériumról kritériumra! *-*"

Dóri: "Amikor elindítottuk a versenyt, nem hittem, hogy ennyi mindent kapok. Leginkább tapasztalatot, hisz nem sokkal utána egyedül maradtam veletek egy hétre. És versenyt vezetni.... JÓL versenyt vezetni nagyon nehéz :D Másrészt nem hittem, hogy ilyen varázslatos munkák érkeznek, és hogy ennyi érdekes embert ismerhetek meg. Egytől egyik tehetségesek vagytok! Mindegyikőtöket leszerződtetném a saját kis rajzolómnak :D Megszerettem a karaktereiteket, a stílusotokat, és elvonási tüneteim lesznek a rajzaitok nélkül. Remélem, az eredménytől függetlenül nektek is okozott néhány szép percet ez a verseny. A végszóm: ne feledjétek, itt mindenki nyertes! Aki így rajzol, ilyen varázsereje van, mint nektek, az csak nyertes lehet!!"

  • A nyertesek

Minden fordulót pontoztunk, az elérhető maximum pontszám 80 volt. A pontjaitok alapján rangsoroltunk titeket, és el sem hinnétek, milyen szoros volt a verseny! A helyezések között fél, vagy egyetlen pontok múltak, így hát gondolhatjátok, milyen nagy volt a nyomás az értékelésnél.

1. helyezett:

Zephina, aki 77 pontot ért el Aurelia nevű karakterével.

Amit nyertél:

- 55 GKR
- kiemelt hely 6 hónapig az oldalon (a cserén kívül :))
- egyedi oklevél (virtuális és kézzel fogható is)
- tárgyi meglepetések (amit ide csak a postázás után írunk ki :))

2. helyezett:

Aaxi, aki 76 pontot ért el April nevű karakterével.

Amit nyertél:

- 20 GKR
- kiemelt hely 3 hónapig az oldalon
- egyedi oklevél (virtuális és kézzel fogható is)
- tárgyi meglepetések (amit ide csak a postázás után írunk ki:))

3. helyezett:

Dori, aki 75,5 pontot ért el Sophia nevű karakterével.

Amit nyertél:

- 15 GKR
- kiemelt hely 1 hónapig
- egyedi oklevél (virtuális és kézzel fogható is)
- tárgyi meglepetések (amit ide csak a postázás után írunk ki:))


 

Szívből gratulálunk, megérdemlitek! A nyeremények eljuttatásáról (posta/személyes) e-mailben konzultálunk, a mai nap folyamán írunk! :)

A többiek pontjai nemsokára jóváíródnak a fiókoknál, amik tanévkezdésig (szeptember 1.) lesznek elérhetőek. Nyugodtan kommentelhettek addig egymáshoz! :)

  • A különdíjasok
  • Chrome: a stílusod lenyűgöző, a rajzaiddal végig megleptél és elgyönyörködtettél minket. A végén egy kicsit mintha megbotlottál volna, de sikerült talpon maradnod. Nagyon sok szavazatot kaptál a vendégkönyvben, mi pedig egyetértettünk, hogy az egyik különdíj a tiéd kell, hogy legyen.
  • Mika: a stílusod egészen egyedi, ahogy a karaktered is. A verseny során végig hoztál egy stabil és magas átlagot, nem volt rossz, vagy gyenge pillanatod. A vendégkönyvi szavazatok segítettek, és mi is egyetértettünk.
  • Nico: a verseny során eléggé megosztottál minket, hisz ingáztak a pontjaid, és a véleményünk is teljesen eltért. De abban egyetértettünk, hogy a stílusod nagyon egyedi és izgalmas, így egyöntetűen neked szavaztuk meg az egyik különdíjas helyet.

Amit nyertetek:

- egy egyedi oklevél, amit hamarosan küldünk :)
- 6 hónap kiemelt hely az oldalon


Mindenkinek nagyon köszönjük a részvételt! A nyerteseknek, különdíjasoknak nagy-nagy gratula, a többi résztvevőnek pedig ugyanakkora gratula! :) Az emléklapokért érdemes lesz visszanézni a fiókjaitokhoz, amiket nemsokára rendberakunk, helyrepofozunk, ugyanis érdekes meglepiket tartalmazhatnak :) E-mailben persze elküldjük mindenkinek, akinek csak tudjuk.

A nyeremények, oklevelek elkészítéséhez kis türelmet kérünk, hisz csak most derültek ki az eredmények, így kell egy pár óra/nap, hogy elkészítsük, összeállítsuk őket.

További vidám nyarat, jó rajzolást mindenkinek! 
Ha szereztünk neked egy-két vidám percet, oszd meg velünk:

EZT GONDOLOM A VERSENYRŐL

 
Ti vagytok

TI VAGYTOK
Barátok, partnerek, cserék




















IKONRA VÁR: TakaaChan

SZABAD IKONOK: - 

 

Saca és Dóri szerepjátékos oldala.
Minden jog fenttartva (C) 2009-2016.


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!