SEBAJ, ahol az álomgyár működik || Hivatalos Magyar Honlap
A világunk kapuja
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SzámláLó
Indulás: 2009-09-06
 
Alaptörténet, leírás

Történetünknek két mozgatórugója van: a szerelem és az idő. Van, hogy az egyik kicselezi a másikat, fölékerekedik, vagy épp fordítva, de milyen boldogság is önt el bennünket, mikor szerelem és idő egymásba kapaszkodva halad előre!

E szál négy főszereplővel és számtalan mellékszereplővel büszkélkedhet. Hitotose Tracey, félvér és életerős 18 éves, a zene megszállott szerelmese gyerekként találkozik Amaya Natsumeval egy gyermekek számára igen vontatott és lassú banketten. Natsume hegedű- és Tracey zongoraszava természetesen rögtön közös kottafüzetre talál. Azonban sajnálatos módon az idő beleszól az események menetébe. Tracey, mint utazóügynökök gyermeke, szüleivel járja a világot, így kénytelen elszakadni Natsumetól, de megígérik egymásnak, hogy levélben tartják a kapcsolatot. De a szerelem sem marad tétova; eljön a tavasz, az új iskolaév, Natsume pedig közel 8 év elteltével rájön, hogy Tracey, aki kettővel felette jár, immáron a senpaija. Kettejükre csodálatos, és gondtalan két év vár a komolyzenei klubban, melyet átsző egy másik szál: Isaac, Tracey öccse és Neko, Isaac osztálytársának a szála. Hogy jön ki egymással egy karmester-tanonc és egy szál trombita?

Az idő azonban nem nézheti tétlenül a szerelemben lubickoló pár boldogságát, hideg vaskarmokkal elragadja Tracey-t Natsume mellől, akinek immáron semmi kapaszkodója nem marad hanyag szülei mellett a hideg Japánban. Hegedűje a párjáért sír, de választ nem kap. 

Eljön egy újabb év, egy újabb tavasz, a változás pedig hangos, erős léptekkel tör be az ajtón. Fumio Haise az 1/B osztály diákja, de mindenki csak úgy emlegeti: A Rendbontó. Csínytevéseiért tanárai már nem győznek büntetőórát, intőt adni, ezért új megoldáshoz folyamodnak: Haisenak be kell segítenie az iskola klubjaiban, attól függően, hogy melyik berendezéseiben tett kárt. Még csak két hónapja tartott az iskola, de Haise majd' az összes klubban járt. Így kerül egyszer büntetésre a felbomlott komolyzenei klubba is, mely Tracey halála után teljesen szétesett. Egyetlen tagja maradt, az pedig Natsume. Kettejük kapcsolata szép lassan bontakozik ki, Haise pedig azon kapja magát, hogy bár nagy gördeszkás, már a komolyzenei klubba való jelentkezési kérelmet rejtegeti a háta mögött.  Ketten együtt forró, lassú nyarat töltenek együtt, Haise mindent megtéve azért, hogy begyógyítsa a tátongó űrt Natsume lelkén. Vajon mit tehet egy jött-ment suhanc egy összetört és kiüresedett hegedűművész lelkéért? 

Az idő sajnos nem áll meg; Natsume tragikus körülmények közt életét veszti, magára hagyva a gyászoló Haiset a magányos és halott télben. A fiú az év további részét egyedül, szokatlan csendben és nyugalomban tölti. Iskolába jár, leckét, teszteket, felvételiket ír, de a komolyzenei klubot feloszlatja - végleg. Kötelességgé vált számára az élet. Már nem kezdeményez kapcsolatokat, ha valaki mégis megpróbálkozik vele, azt kegyetlenül elmarja maga mellől. Vajon hogy boldogul ezzel a magányos szürke farkassal a negyedik új tavasz hozománya, Tsurugi Nagisa?    

 
Ti vagytok

TI VAGYTOK
Barátok, partnerek, cserék




















IKONRA VÁR: TakaaChan

SZABAD IKONOK: - 

 

Saca és Dóri szerepjátékos oldala.
Minden jog fenttartva (C) 2009-2016.


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre