SEBAJ, ahol az álomgyár működik || Hivatalos Magyar Honlap
A világunk kapuja
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
SzámláLó
Indulás: 2009-09-06
 
Záró akkord

Kedves barátok, partnerek, cserék, látogatók!

A sebaj.gportal.hu 2009. szeptember 6-án nyitotta meg kapuit előttetek. Privát szerepjátékunk - mely oldalunk témája is egyben - már korábban formát öltött különböző csevegőprogramokon, közösségi oldalakon keresztül. Azt a hat évet, melyet magunk mögött tudhatunk, heves versengések, boldog cserekapcsolatok, és rengeteg szín tarkította, azonban mégis úgy döntöttünk, a hetedik évbe már nem kezdünk bele. Legalább is nem nyilvánosan.
Okunk erre nem más, mint hogy nem látjuk többé értelmét azon dolgok publikálásának, amiket ti, látogatók nem feltétlenül értetek, továbbá, hogy nagyobb teret kapjunk mi, szerkesztők, akik az oldal keretei közt bonyolítják le magát a szerepjátékot is. Oldalunk nem zár be, a tartalom, a téma marad, csupán a megtekintés lesz jelszóhoz kötött.
Ne csüggedjetek azonban, minden bukás egy sokkal fényesebb és erősebb feltámadás előszele, bármikor feltámadhatunk porainkból, és újra felvehetjük a kapcsolatot régi cseréinkkel, társoldalainkkal.

Figyelem! A sebaj.gportal.hu és a hozzá tartozó összes leányoldal 2015. június 16-án (mához 7 nap múlva) 2018. május 13-án bezárja kapuit! Igyekszünk minden cserénknek szólni, adni egy hetet a búcsúzkodásra, levételre. Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, aki valaha írt hozzánk, versenyen vett részt, kedves szavakkal bátorított bennünket, vagy épp csak bekukkantott!

ITT VOLTUNK!

Üdvözöl benneteket a két szerkesztő:
Saca és Dóri

2015.06.09. 2018.05.13. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Sziasztok!
Köszönöm, hogy szóltatok. Megértem a döntéseteket, de azért, remélem, nem tűntök el végleg. Sok sikert a továbbiakhoz!
Üdv! Wounded


Válasz:

Szia Wounded! 

Nagyon örülünk, hogy még így utoljára benéztél hozzánk. Természetesen a zárás nem végleges - nem is igazán zárás, hisz az oldal továbbra is működni fog, csupán a tartalom lesz jelszóval védett. Amint visszatérésre adjuk a fejünk, az elsők közt leszel, akinek szólni fogunk :) Köszönjük szépen a kedves búcsúztató szavakat! 

Saca (és Dóri)

 

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
2 hozzászólás
2015.06.13. 09:41
Wounded

Sziasztok!
Köszönöm, hogy szóltatok. Megértem a döntéseteket, de azért, remélem, nem tűntök el végleg. Sok sikert a továbbiakhoz!
Üdv! Wounded


Válasz:

Szia Wounded! 

Nagyon örülünk, hogy még így utoljára benéztél hozzánk. Természetesen a zárás nem végleges - nem is igazán zárás, hisz az oldal továbbra is működni fog, csupán a tartalom lesz jelszóval védett. Amint visszatérésre adjuk a fejünk, az elsők közt leszel, akinek szólni fogunk :) Köszönjük szépen a kedves búcsúztató szavakat! 

Saca (és Dóri)

 

2015.06.09. 20:39
Bj-Lydia

Mint a chatben is kifejtettem, sajnálom, hogy bezártok. Nagyon egyedi az oldalatok és részben ti adtatok ihletet és bátorságot ahhoz, hogy én és Izabella is nyilvánosság elé tárjuk a saját szörnyes szerepünket, a saját karaktereinkkel :) Sokszor elidőztem az oldalon, főleg a meme részt bámúltam, mert nagyon viccesnek és érdekesnek tartom XD. Csodálom a rajzaitok is, mert nagyon ügyesek vagytok! Remélem, hogy majd valamikor azért visszatértek, és akkor továbbra is szívesen maradok az oldalaimmal partnerségben veletek, egyelőre várólistára raktam az oldalt :)

Azért reménykedek, hogy nem szakad meg a kapcsolat közöttünk, még ha nem is volt túl szoros, és néha benéztek az oldalaimra, akár egy-egy percre is. Szeretettel várlak titeket bármikor és a véleményetekre is kiváncsi vagyok bármiről is legyen szó! :D

Üdv és viszlát, Bj-Lydia


Válasz:

Szia, Bj-Lydia!

Nagyon megleptél minket azzal, hogy inspiráltunk téged. Én személy szerint nem gondoltam volna, hogy bárkire is hatással voltunk az elmúlt hat évben :) Mi is szomorúak vagyunk, mert szerettünk nyilvánosan szerkeszteni, versenyeket szervezni, de mindketten egyetértettünk Sacával abban, hogy kell egy kis privát szféra, nyugalom, pihenés. Kipróbáljuk, milyen csak a saját örömünkre szerkeszteni és rajzolni, úgy, hogy azt mások nem látják - aztán szerintem előbb vagy utóbb valamilyen formában újra felbukkanunk. :)

Nem szakad meg, ha rajtunk múlik! Olyan sok szép, fantáziadús, ötlettel teli oldalad van, fel fogunk majd néha nézni megérdeklődni, mi újság :)

Köszönjük szépen a kedves szavaid! :) <3
Dóri (és Saca)

 
Ti vagytok

TI VAGYTOK
Barátok, partnerek, cserék




















IKONRA VÁR: TakaaChan

SZABAD IKONOK: - 

 

Saca és Dóri szerepjátékos oldala.
Minden jog fenttartva (C) 2009-2016.


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre